Rólunk

Forrás: yachtclub24.com - HLali

Miben más a katamarán, mint az egytestű vitorlás?

Ha egytestűvel vitorlázol, és az adott körülményekhez képest túl sok vászon van fent, a hajó szól: ami nincs rendesen rögzítve a helyén, az elrepül. A szél alatti dörzsléc a vízbe fog érni, és az egész rendszer olyan szögben áll majd, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Viszont egy többtestűn nincsenek efféle jelek.

Ezért aztán sokan hajlamosak abba a hibába esni első alkalommal, hogy „ha nem dől a hajó, nincs is túlterhelve”. Ez azért veszélyes, mert valójában igen, és a felesleges erőhatások kárt tehetnek a felszerelésben. Legegyszerűbben úgy előzheted meg a bajt, hogy rendszeresen ránézel a lee oldali vantnira: ha úgy lifeg a helyén, mint egy darab laza kötél, akkor bizony átléptél egy határt.

Menetben

Úgy tartják, hogy a katamaránok gyorsabbak az egytestűeknél, ám ez a kijelentés túlzottan általános, valójában a körülmények függvénye, melyik típus teljesít éppen jobban.

Bőszélben, a hullámok hátán siklatva a többtestűek igazán elemükben vannak, hiszen a vízbe érő felületük lényegesen kisebb, valamint stabilabban fekszenek a vízen. Más a helyzet cirkáláskor, mert olyankor – a víz alatti részek kisebb mérete, valamint a nagyobb, szélnek kitett felületek miatt – az élességük nem elég jó, az oldalcsúszásuk pedig jelentős. Az egytestűvel ellentétben azonban a katamarán továbbra sem fog megdőlni, így bár tovább tart az út A-ból B-be, de legalább kellemes körülmények között töltheti a legénység az időt.

Kikötés

Ijesztőek lehetnek a méretek – mind a testek hosszát, mind a hajó szélességét tekintve – de pánikra semmi ok, ugyanis a két testben elhelyezett egy-egy motor bőven ellensúlyozza az orrsugárkormány hiányát. A kinézett helyhez közelítve első tennivalód az legyen, hogy egyenesbe hozod a kormánylapot, majd ott rögzíted, és a továbbiakban ne nyúlj hozzá! Hangozzék bármilyen furcsán, tényleg így kell csinálni, mert a két motor egymástól függetlenül kontrollálható, tehát minden manővert végre tudsz hajtani velük és általuk.

Egy katamarán lényegében a saját tengelye körül képes körbefordulni, irányíthatóságának nem feltétele, hogy a víz áramoljon a kormánylapokon. Ezért aztán olyan lassan közelíthetsz a célhelyhez, ahogy neked jól esik. Kivéve, ha erős az oldalszél vagy az oldalirányú áramlás, de az más tészta. Nagy előny még horgonyzáskor a kisebb merülés, aminek következményeként közelebb tudsz állni a parthoz.

Fedélzet

Itt mindenféle összehasonlítás értelmetlen: azonos testhossz mellett az egytestű nyomába sem ér a katamaránnak a kínált tér mennyiségét és komfortját illetően. Arról nem is beszélve, milyen magasan van a többtestűek baumja, amibe így senkinek sincs esélye beverni a fejét. Csak arra kell odafigyelni, hogy az orrban lévő hálóra széllel szemben haladva bizony felcsaphat a víz, ami mókának jó, de ha elrontja a koktélt, az nem az igazi…

Összefoglaló

Teljesen másfajta élményt nyújt a két típus, és azok, aki ragaszkodnak a „hagyományos” vitorlázáshoz, valószínűleg sosem teszik fel a lábukat egy efféle „úszó apartman” fedélzetére. Elfogadván az ő álláspontjukat, fontosnak tartjuk elmondani, hogy a katamaránok által nyújtott stresszmentesség igenis vonzó azok számára, akik életük első hajós nyaralásán vesznek részt, illetve a családjukat szeretnék kényelmes körülmények között nyaraltatni, esetleg üzleti partnereiket akarják lenyűgözni. Kikapcsolódás szempontjából tehát könnyen lehet, hogy a katamarán jobb döntés, mint az egytestű. Ezért azt javasoljuk, mérlegeld alaposan a saját szempontjaidat, mielőtt hajóbérlésbe fogsz, és olyat keress, ami megfelel majd a céljaidnak!

Forrás: yachtclub24.com - HLali

Hogyan lehet megszeretni a katamaránokat?

Kell hozzá egy kis nyitottság, de még a legvaskalaposabb egytestű-rajongó is kénytelen belátni, hogy hajós nyaralás szempontjából igenis megvannak az előnyei ezeknek az úszó víkendházaknak.

Kinézetük finoman szólva sem mindig nevezhető szépnek, ezt még a rajongóik is elismerik. Sok helyet foglalnak az öblökben és kikötőkben, utasaikra pedig ráégett a sztereotípia, miszerint önelégült figurák, akik minimális erőkifejtés és maximális komfort mellett mennek velük egyik helyről a másikra. De így mi értelme az egésznek? – kérdezheti az, akinek a vitorlázás minimum húsz fokos dőlést jelent, futtában befalt konzerv kajákat és termoszból szürcsölt teát. Ezek meg TÁNYÉRRÓL esznek, két étkezés között pedig a kényelmes kanapékon fetrengve falatoznak különféle rágcsálnivalókat.

És itt jön az, hogy az ember le tudja-e vetkőzni az előítéleteit, képes-e legalább kipróbálni, mi van a felszín alatt. Erre remek lehetőséget teremt egy charter hét, amikor az illető fogja magát, kibérel egy katamaránt, és ismerkedik a másik világgal.

Ott van mindjárt a méret: ugyanolyan hosszú egytestűhöz képest elképesztően tágas (sőt, még a kicsivel hosszabbakat is veri), rengeteg a vízszintes felület, ahol ülni, feküdni, járkálni lehet. Túl a charter verziókon (minél több kabin az adott területen), hozzá lehet jutni tulajdonosi kivitelekhez, ahol az egyik testbe csak egy kabin kerül, mellé ülősarok, dolgozó, fürdőszoba – szoba, nem egy lyuk. Rendszeres felszerelés a generátor, a légkondi, sokszor vízkészítő is akad, az ember tehát nem függ a szárazföldtől.

Ha mégis kikötőbe kell állni velük, manőverezésükhöz kevés lehet pusztán a magabiztosság, de a két testben elhelyezett egy-egy motornak hála egészen jól irányíthatók. A világnak azon a részein (Karib-tenger, Thaiföld), ahol némi árapály és szűk bejáratok nehezítik az életet, a helyi erők szívesen segítenek érkezésnél és indulásnál. Kint a nyílt részeken pedig nyugodtabban (de azért figyelmesen) lehet közlekedni, a parthoz közelebb állni a kisebb merülés miatt. A nagyvitorla felhúzásához egyre több cég rendszeresít elektromos csörlőt, szóval azzal egy fikarcnyit sem kell erőlködni, az önváltós fockok terjedésével pedig tovább egyszerűsödik a kormányos dolga.

Amennyiben elszánod magad, és katamaránt bérelsz a hajós nyaraláshoz, vedd figyelembe, hogy kisebb hossz mellett nyújtja ugyanazt a komfortot, mint egytestű társa, ezért rövidebb is elég lesz. A kikötői díja magasabb, mert két helyet foglal, de mivel ezt jellemzően hossz alapján számolják, nem kell nagy ugrásra számítanod a korábbiakhoz képest. És ha innen nézed, összességében mindjárt nem annyival drágább…

Fotók: cata-lagoon.com; catamarans-fountaine-pajot.com; bali-catamarans.com